Megvalósítás

A szerkezet fölé emelt membrán megvédi az ívszerkezetet és a csigasort az időjárás viszontagságaitól. Mivel a ponyvafelület felett nincsen szerkezeti elem, amely akadályozná a külső légáramlást, így az csaknem a teljes felületen szélszívást okoz, és a terheket az alapozásokra összpontosítva, csökkenti a tartóívek terheit. Ezért képes ellenállni egy Spantheon a  legerősebb hurrikánoknak is. Ez a függesztési séma azt is lehetővé teszi, hogy a membrán gerinckábelének alakja eltérjen az ivtartóhoz képest. Például a szerkezet középpontjában csúcsot is képezhetünk, így segítve a hó olvadását és lecsúszását.

Egy Spantheonnal megvédhetjük Houston belvárosát a hurrikántól (a Discovery Channel által proponált geodézikus kupolával nem). Az 1,6 kilométer fesztávú Spantheon felépítéséhez nincs szükség léghajókra, mert a Spantheon 20 ívét a földről építhetjük fel, kihasználva Houston utcáinak merőleges elrendezését. Ugyanezt a technikát alkalmazhatjuk bármely más városban, ahol legalább három olyan főutca van, amelyek összefutnak a városközpontban.


AVS Stúdió

Azzal, hogy légszennyezést kizáró lakóközösségeket hoz létre, a Spantheon rendszer nyilvánvalóan hozzájárul a globális felmelegedés mérsékléséhez. Kevésbé nyilvánvalóan, de ugyanezt teszi a téli turizmuson keresztül is, mivel a felmelegedést az üvegház hatás okozza, és ennek legfőbb okozója a légiközlekedés, ezen belül elsősorban a téli turizmus. A legtöbb túrista valószínűleg szívesebben ülne repülő helyett egy expressz vonatra, hogy egy közelebbi, trópusi klímájú túrista paradicsomba utazzon. Európában, ahol bármely tengerparti üdülőhelyen havazhat, Magyarországon tervezzük megépíteni az első, egész évben nyári klímát biztosító "Európa Floridáját", geothermális források fölött, egy Spantheon alatt.

Egy Spantheon megoldhatja az olimpiai játékok két problémáját is: hogyan előzhetik meg az időjárás-okozta kényszerszüneteket, és mit kezdhetnek a feleslegessé vált építményekkel a játékok befejezte után. A versenyeknek egyetlen óriáskupola alatti megrendezése megtakarítja a különálló lefedések költségét, és kiküszöböli a viharszüneteket. A játékok végeztével a nézőterek előregyártott lelátói szétszerelhetők, és újra felhasználhatók másutt (esetleg a következő olimpiai játékoknál),  és a helyükre egy új, "zöld" város épülhet.

Egy ilyen város megtakarításaiból  megtérül a kupola teljes költsége. Ugyanis az épületeken nincsen se szél, se hóteher, nincs szükség hőszigetelésre, a helyszíni szerelés megszakítás nélkül folyhat, évszaktól és időjárástól függetlenül. A geothermális hő igen gazdaságosan fűti a kupola belső légterét. A léghűtés gravitációs hőcserével történik a nagy belmagasságnak köszönhetően. A kertek,  tetők, és "vertikális farmok" örökzöld növényzete táplálékot nyújt, oxigént termel és széndioxidot von el. A kupola pereménél összegyűjtött esővíz  szabályozva felhasználható. Mindez egy ideális emberi életteret biztosít.

Egy tipikus Spantheon membránját előre megfeszített kábelháló, és ahhoz rögzített egyedi "Spanel" elemek alkotják. Ezek az elemek alumínium keretekre feszített, üvegszerűen áttetsző ETFE fóliák. Ilyen fóliával fedték le az angliai Eden Gardent, és mindkét pekingi olimpiai stadiont. Ellentétben az ott alkalmazott felfújt, párna-szerű ETFE panelekkel, egy Spanel egyetlen fólia réteg kettős görbületű, feszített nyeregfelületével képes ellenállni a hó terhének, és a szél szívásának. A Spanelek könnyű alumínium keretei, és az ezeket fenntartó kábelháló messziről szinte láthatatlanná válnak. Kirekesztik az időjárást, de beengedik az égboltot.

A Spantheon kupola külső felülete alatt helyezkedik el a második, belső felület, amely még vékonyabb ETFE fóliából készül; egy óriási "buborék", amelyet csupán a hőmérséklet-különbség felhajtó ereje tart fenn. A két felület közötti légréteg szigetelésként működik. Hóeséskor a buborék nyílásai segítik a hó olvasztást, máskor különválasztják a beáramló friss levegőt a kiáramló elhasználttól, ha a környező légszennyezettség szintje miatt a légcsere csak a magasban oldható meg. Fotovoltaikus elemek, nanogél szigetelés, hővisszaverő vagy árnyékoló rétegek erősíthetők erre a fóliára, amely évszakonként el is forgatható.

Fontos tulajdonsága a Spantheon szerkezetnek, hogy az ívek felállítása után, de még a membrán elemek  felszerelését megelőzően, a függesztő kábelek megfeszítésével az egész szerkezet próbaterhelésnek vethető alá, minden teherviselő elemét maximálisan megterhelve. Ilyen elő-tesztelés ismeretlen ekkora építményeknél. Fontos még, hogy rendkívül alacsony fajsúlyuknak köszönhetően a Spantheonok ellenállnak a földrengéseknek.
2010
Moszkva 2010
201?
Moszkva 201?

Ma már felelősségünkké vált, hogy felkészüljünk új városok szinte órák alatt történő felépítésére, és egész népességek áttelepítésére súlyos légszennyeződés, emelkedő tengerszint, földrengés, vulkán kitörés, vagy más fenyegetettség esetén.

Jump to top of the page